Szeretem Budapestet
Az embrek falakat építettek..
Egy hétel ezelött lezajlódott a csindradata. A civilek? Bojár Iván arcát húzták magukra, vagy Bojár Iván bőre bújt a civilek testére nem lehetet pontosan látni, a vegyvédelmi overál eltakarta ezért nem tudom megnyugtatni a mozgalom hitelességében kételkedőket. Kék overál a béke színe (a többiek a polgármester úr és a celebek fehéret kaptak).
A látványos manőver egy legálfal átadásával kezdődött. Ezt nem volt szerencsém látni, mert attól való félelmemben, hogy budapest feldühödött polgárai fenyegető öklükbe szivacsot ragadnak és tényleg megtisztítják a város homlokának legmélyebb ráncát, a nagykörutat az egyetlen problémától a tegtől-népszerűbb nevén a firkától, aktivizáltam magam én is.
Tehát egy barátommal neki láttunk menteni azt, ami érdékes, a street art amúgy is kevéske megnyilvánulását. Spaklival a kézben a Jászai Mari tér környékén ért minket a hajnal, mappánkban jó néhány matricával. A sajtó vigyázószeme ekkor már a körútra vetült, a fotómasinák kereszttüzében meg indult az első etap…A tüntetésnek látszódó kulisszák között, a szép beszédek után, a polgármester úr a graffiti eltávolításra szakosodott cég munkatársainak közreműködésével, egy védő festékkel rendelkező ház sarokról lemosta a gyalázatot…a város tisztítására szerzödött cég a többi helyszínen csatlakozott a láványos eredményeket produkáló lelkes csapathoz

A civilek még rapeltek egy lélegzetvételnyit,majd átrobogtak a következő helyszínre ..
A Blahán ott szült engem az anyám …szólt régen a nóta, de most itt is felcsendült a száj dob és free style rap..hát igen mindenki a firka ellen. A legközelebbi átkelőnél még lekaptam néhány fontos matricát…,de a takarító civilek lelkes tömege még mindig nem kezdett végig hömpölyögni a körúton hogy a firka halom helyén újra tátongani kezdjen az üresség..nem baj a biztonság kedvéért még ellátogattam a további két helyszínre is. Néhány 10 méter lelkes suvickolás egyre kevésbé ismert hírességekkel ennyi …Maradtak a firkák egyenlőre bár a graffiti tisztító cég talán kicsit még elmolyolgat..és a körút szebb lesz mint bármikor. Hát igen a város a mi városunk ez gondolom pénzbe került, de olyan ünnepi volt: álkarnevál legalább is annak látszott. A pesti nép nevében közadakozásból(remélem hogy nem közpénzből) megnyalogatták Budapest utcáit.


Beszélgettem Bojár Ivánnal nem volt elborulva az indulattól, mint sok az általa aktivizálni kívánt tisztes polgár (nem kedvelem a feljentgetést és a szép tisztogató kampányt a rendőri szogor árnya kisérti) , Érzékel talán valamit, lehet hogy még arra is rá ébred egyszer, mi zajlik igazából az utcák falain..érdeklődve hallgatta a londoni tisztító cégek Banksy könyvéről szóló anekdotát. Hát igen ott van energia ilyesmire neki csak a firkákkal van konfriktusa , de itt nem volt idő különbséget tenni az értékes matrica és a szemét között …
De miért érdekes a street art meg mi az? holvan? Kik csinálják és hogy?- na erről szól majd ez az oldal.
Byron
A képeket köszönöm: Leéb Ádám-nak
Még nem érkezett hozzászólás
Még nincsenek kommentek.
Hozzászólások RSS TrackBack Identifier URI
Szólj hozzá









